1888

„..az egylet intézetének épülete egy ujabb épület által kiegészitést nyert.” 
Így épült fel az egyesület saját háza, mely háromszorosan 12 ablakkal a Zöldfa-utczára néz. Renaissance stylban, színes tégla-burkolattal és majolikával diszitett kétemeletes palota ez,  mely az intézet különféle czéljainak szolgál és 70 helyiséget foglal magában. 
Az egyesület a felépítés örömére házfelavatási ünnepélyt rendezett, melyen az egyesület és tanintézet történetét dr. Csíky Kálmán nagyon szépen és alaposan irta meg és olvasta fel. Veres Pálné (…) mondott beszédet, melyet a falban helyeztek mindazon iratokkal, melyek az egyesület történetére, fejlődésére világot vetnek. Az egyesület felszólította az ország azon hölgyeit, kiknek a jótékonyság és a nőnevelés terén érdemeik vannak, hogy néhány sort, egy-egy szép gondolatot írjanak." Kézirataikat az egyesületi iratokkal együtt szintén a márvány-tábla alatt helyezték el, s a helyet egy 50 év múlva kiemelendő fekete márvány-táblával jelölték meg, melynek felirata a következő:
E TÁBLA FEDI AZ „ORSZÁGOS NŐKÉPZŐ-EGYESÜLET” EMLÉKIRATAIT AZ 1867-BEN VALÓ ALAKULÁSTÓL FOGVA 1888-IG. SZÍVESKEDJÉK 1938 MÁJUS 7-ÉN AZ ELNÖKSÉG E TÁBLÁT KIEMELTETNI S AZ AKKORI ISKOLAI VISZONYOKAT A MOSTANIAKKAL ÖSSZEHASONLÍTANI.