KTE emlékérem - Életműdíjat kapott Gráberné Bősze Klára

Gráberné Bősze Klárának, iskolánk nyugdíjas könyvtárostanárának 2022-ben a Könyvtárostanárok Egyesülete KTE emlékérem – Életműdíjat adományozott. A díj átadására 2022. november 29-én az Országos Széchényi Könyvtárban került sor. 

Klári néni nyugdíjasként a Veres Pálné Gimnázium könyvtárostanára volt 1989-től 2012-ig, azóta pedig önkéntesként dolgozik az iskolában. Feldolgozta a gimnázium teljes könyv- és folyóirat-állományát, szakszerű, a bibliográfiai szabványnak megfelelő katalógust szerkesztve. Ő kezdte el az állomány bevitelét a számítógépes adatbázisba is. Az 1990-es évek közepén kezdett foglalkozni a Veres Pálné Gimnázium történetével, több éves kutatómunka alapján írta meg az iskola történetét 1869. évi alapításától (akkor Országos Nőképző Egyesület Tanintézete) a 2007/2008. tanévig. A 2009-ben megjelent kétkötetes mű bemutatja a tanárok és a nevessé vált diákok munkásságát is. A gimnázium történetét azóta is folyamatosan kiegészíti. Összeállította Veres Pálné füves könyvét, mely az alapító születésének 200. évfordulója alkalmából megjelent Bicentenáriumi évkönyvben jelent meg.

A több évtizedes bibliográfiai adatgyűjtő és feldolgozó munka, a neveléstörténeti kutatást hatékonyan támogató kiadvány elismeréseképpen Gráberné Bősze Klárát 2009. augusztus 20-án Szinnyei-díjjal tüntették ki.

Rendszeresen vesz részt konferenciákon, előadóként is. Számos publikációja jelent meg.

Iskolánk múzeumi és levéltári gyűjteményének vezetését fáradhatatlanul, önkéntesen végzi jelenleg is. A jelentős iskolatörténeti gyűjteményünk összegyűjtése, megőrzése és feldolgozása Gráberné Bősze Klára több évtizedes elkötelezett munkájának köszönhető.

Klári néni a Veres Pálné Gimnázium „élő lexikona”.

Szerénysége, segítőkészsége, hatalmas tudása és kutatói elhivatottsága révén mindannyiunk számára általános tiszteletnek örvendő szakmai és erkölcsi példakép.

A teljes laudáció itt olvasható: https://portal.ktep.hu/emlekerem2022

A Könyvtárvilág magazinban interjú olvasható Klári nénivel: https://mke.info.hu/konyvtarvilag/2022/12/kotetlen-beszelgetes-graberne-bosze-klaraval-a-konyvtarostanarok-egyesulete-emlekerem-eletmudijasaval/8101/#more-8101

Kapcsolódó tanár: