általános

1896

Megindul a gimnáziumi képzés egy első és egy ötödik osztállyal Pályi Sándor igazgatósága alatt.  A 8 osztályos gimnázium mellett párhuzamosan többféle képzés is zajlik:  4 elemi, 4 polgári, 4 osztályos tanítóképző, 7 osztályos felsőbb leányiskola és különbőző tanfolyamok, pl. főzőiskola.
 

Vasárnapi Ujság - 43. évf. 16. sz. (1896. április 19.)

https://epa.oszk.hu/00000/00030/02200/pdf/

 

1894

Október 17-én ünnepelték az iskola negyedszázados fennállásának napját. Nagyon sok vendég és küldöttség jelezte érkezését, a szervezőbizottság pedig bajban volt, mert a díszterem szűknek bizonyult. . Az alapító jövőbe látó, merészen bizakodó felszólítása ma is jelmondatunk lehet.
Bontsátok le a falat! Hisz oly szépen növekszik intézetünk, hogy mindég szükség lesz egy tágasabb teremre.
Újraindították a tanítóképzést, az intézet falai között tartják az első tanítónői képesítő vizsgát a képezde négy osztályát elvégzett növendékei számára.

1894

Október 17-én ünnepelték az iskola negyedszázados fennállásának napját. Nagyon sok vendég és küldöttség jelezte érkezését, a szervezőbizottság pedig bajban volt, mert a díszterem szűknek bizonyult. Az alapító jövőbe látó, merészen bizakodó felszólítása ma is jelmondatunk lehet.
Bontsátok le a falat! Hisz oly szépen növekszik intézetünk, hogy mindég szükség lesz egy tágasabb teremre.
Újraindították a tanítóképzést, az intézet falai között tartják az első tanítónői képesítő vizsgát a képezde négy osztályát elvégzett növendékei számára.

1888

„..az egylet intézetének épülete egy ujabb épület által kiegészitést nyert.” 
Így épült fel az egyesület saját háza, mely háromszorosan 12 ablakkal a Zöldfa-utczára néz. Renaissance stylban, színes tégla-burkolattal és majolikával diszitett kétemeletes palota ez,  mely az intézet különféle czéljainak szolgál és 70 helyiséget foglal magában. 

1883

Megnyílik az intézet felső tanfolyamának III. osztálya, mivel „a felső osztályban a tantárgyak túlságosan fel voltak halmozva s éppen e miatt nem fordíttathatott elég idő az idegen nyelvek elsajátítására”. E III. osztály növendékei a tanév befejeztével az „állami tanítónői vizsgálatot” teszik le; az intézet így 11 évfolyamossá.

1882

Rudnay József, a fiúunoka a reneszánsz stílust kedvelte, ezért emlékére ebben a stílusban épült az egyesület első - egyelőre csak 5 tengelyes - iskola- és kollégiumépülete, amit január 15-én avattak fel ünnepélyes keretek között. 
A megnyitón rész vett többek között dr Csiky Kálmán, Trefort Ágoston, Gönczy Pál, Kammermayer Károly, Tisza Kálmánné, Damjanich Jánosné.

1881

A fájdalom lesújtotta a családot, és ezen felülemelkedve született meg anyában és lányában, Rudnayné Veres Szilárdában az elhatározás, hogy Józsi emlékére saját iskolaépületet építtetnek. „Alapítványt teszek drága unokám emlékére, arra, hogy intézetünknek saját otthona legyen.”
Ezért megvásárolták a Zöldfa utca 36. szám alatti telket, ahol korábban Vitkovics Mihály háza állott.

Oldalak

Feliratkozás RSS - általános csatornájára