Veres Pálné Beniczky Hermin bicentenáriumi emléknapok

Az emlékév főbb eseményei:

2015. január

Gelencsér Sándor igazgató úr levéllel fordul dr. Balog Zoltánhoz, az Emberi Erőforrások Miniszteréhez Barabás Miklós Veres Pálnéról készített egész alakos portréja ügyében.

Megalakul az emlékbizottság: Gelencsér Sándor igazgató úr, Korompay Bálint igazgató helyettes úr, Hock Zsuzsanna könyvtárostanár, Kovács Zsuzsanna szülői munkaközösség vezetője, Györfi György és Hildebrand Katalin szülő, volt iskolatárs, Renfer Péter, Tóth Márton volt iskolatárs részvételével.

2015. február

Miniszteri döntés (EMMI) a kulturális államtitkárság támogatásával elindulhat Barabás Miklós festményének restaurálása.

Elindul az egész évet megörökítő film forgatása.

2015. március

A Nemzeti Múzeum történelmi arcképcsarnokából dr. Csorba László főigazgató irányításával a restaurátor műhelybe kerül a festmény. A restaurálást Gulyás Csilla, volt iskolatárs vezeti.

2015. május

Újjászerveződik a Volt Iskolatársak Szövetsége, amelyet 1900-ban, az első érettségiző leányok alapítottak. A találkozón mutatják be a restaurálás folyamatát, valamint a méltó helyre került Barabás Miklós portrét. A rendezvényt Korompay Bálint igazgatóhelyettes nyitja meg. Az előadásokat követően kötetlen beszélgetésre ad lehetőséget az iskola a könyvtárában.

2015. június

Tanévzáró tanári emlékkirándulás Vanyarcra, Veres Pálné végső nyughelyére. Szervezi Bordi Mária és Szili Orsolya tanárnő. Részt vesz: Gráberné Bősze Klára, az iskolatörténeti gyűjtemény önkéntes gondozója.

2015. szeptember 28.

Hagyományos megemlékezés, koszorúzás Vanyarcon a diákokkal. Szervezi Wächter-Szili Orsolya és Korda Eszter tanárnő.

2015. október

Országos és házi versenyek meghirdetése több tantárgyból: irodalom, rajz, informatika, angol nyelv.

2015. november

Az NKA pályázati támogatásának köszönhetően megindul az emlékkönyv, s a Veres Pálné életét és  művét bemutató kiállítás szervezése Lénárd Csilla, Major Balázs és Sántha Péter vezetésével.

 

Bicentenáriumi emléknapok

2015. december 12 - 14.

 

2015. december 7 - 11. A hagyományos, 11. évfolyam által szervezett születésnapi "kampány" hét

2015. december 12. 10.30 Kiállításmegnyitó, a 11. évfolyam versenyének eredményhirdetése, közös születésnapi torta

2015. december 12. 17.00 Ünnepi megemlékezés az MTA budavári dísztermében

2015. december 14. 17.00 Volt Iskolatársak Szövetségének ünnepi megemlékezése a gimnázium könyvtárában

2015.12.09. 15:37:49