Végzős osztályommal (12.b) egy különleges lehetőség révén valósulhatott meg a hat közös évünket méltón záró kirándulás. Ahogy többen mondták hazafelé tartva: ez tette fel a pontot az „i”-re. Egyedi elbírálás révén nyertünk a Határtalanul pályázaton, mivel a Covid alatt nem jelentkezhettünk.

A terv egy klasszikus erdélyi körutazás, melyben kiemelt fontossággal bírt az ott élő magyar fiatalokkal való találkozás, közös program.

Első nap

Javarészt az első szállásunkra (Torockó) történő utazással telt. Menet közben Királyhágón pihentünk meg, ahol az elénk táruló hegyvidéki panoráma segítségével könnyű volt elképzelnünk, hogy miért nevezték Transsylvániá-nak (azaz erdőn túli terület) Erdélyt

Jó volt megtapasztalni, hogy az elmúlt években mennyi ismeret halmozódott fel tanítványaimnál Erdéllyel kapcsolatban, melynek birtokában sok történelmi kérdésről tudtunk beszélgetni: vallási, kisebbségi, politikai.

Utunkat tovább folytatva áthaladtunk Bánffyhunyadon, ahol „megcsodálhattuk” a határon túl is hírt szerzett „cigodák”-at, a helyi gábor - cigány közösség építette palotákat. Érdekessége, hogy ezek nagyrészt üresen állnak, és a mellettük lévő komfort nélküli viskókban élnek a tulajdonosaik. (Igen, a kivagyiság, rongyrázás nem ismer határokat, nemzeteket, kisebbségeket)

Aznapi utunk utolsó előtti állomása Magyarvalkó, Kalotaszeg egyik bájos, magyar lakta települése, ahol a helyi fiatal kántor mutatta be a gyönyörűen felújított református erődtemplomot, és mesélt a szorványmagyarság gondjairól. Mindannyiunkat mélyen megindított, amikor 1849 kapcsán elcsukló hangon mesélt a magyar honvédekről, élükön Vasvári Pállal, akik életük árán mentették meg a falut a rá törő román fegyversektől

Sajnos a Kalotaszeg jövőjéért dolgozó angol házaspárral más elfoglaltságuk miatt nem tudtunk találkozni. Ők csak azért költöztek ide, hogy számunkra, magyarok számára megőrizzék kulturális értékeinket! Értitek, angolok, magyarok számára!!!

 

Második nap

 

A hajnal első napsugara már a Torockó fölé magasodó Székelykőre kapaszkodva ért bennünket. Előző este a faluból nézve lehetetlennek tűnt ennek a meredek falnak a megmászása, de mi ilyet nem ismerünk. Fent a csúcson javítottuk a betonkockán az „UV sugárzás” hatására történt színváltozást, mely állandóan piros-fehér-zöldről piros-sárga-kékre vált.

Bőséges reggelink elfogyasztása után a helytörténeti múzeum munkatársa nagyon érdekes előadás keretében mutatta be az a néprajzi sziget csodálatos kézműves alkotásait, és az itt élők sajátos szokásait.

Ezt követően Nagyenyedre látogattunk, ahol a Kollégium épületében a gondnok ismertette az intézményben zajló oktatás jelenét, jómagam pedig Erdély kulturális kincseiről, határokon túl is ismert személyeiről beszéltem. Olyan szellemi óriások, mint Apáczai Csere János, vagy olyan nagy utazók, mint Körösi Csoma Sándor koptatták az intézmény padjait, és tették halhatatlanná az alma mátert. Nagy élvezettel lapozgattuk a több mint száz éves osztálynaplókat, és a diákok füzeteit, jegyzeteit.

Utunkat Gyulafehérvár felé folytattuk, ahol elsősorban az erdélyi magyarság megmaradásáért legtöbbet tett Tamási Áronról, az őt ért meghurcoltatásról, és összességében a magyarsággal szembeni erőszakos fellépésekről emlékeztem meg.(Templomban található Hunyadi János síremléke is!) Sajnos, ma már csupán 1 %-nyi magyar él az egykor elsőként alapított magyar püspökség városában.

Visszatérve Torockóra a dévai ferencesek által fenntartott Szt. Kristóf gyermekotthon lakóival találkoztunk, melynek során átadtuk személyes ajándékainkat, és egy igen kötetlen beszélgetés során sikerült bepillantást nyernünk mindennapi életükbe is.

Harmadik nap

Következő szállásunk (Csíkszentdomonkos) felé tartva a szász vidéken haladtunk keresztül három állomást is beiktatva: Berethalom, Segesvár, Szászfehéregyháza. Ezeken az állomásokon az erődtemplomok építésének történelmi okait ismertettem, illetve Szászfehéregyházán a helyi szász idegenvezetőnk tartott előadást az itt élő szászok múltjáról és elüldözéséről.

Berethalom erődjének külön érdekessége a rossz házasságban élők „börtöne”, egy szoba. Egy ágy, egy szék, egy tányér, egy evőeszköz. Rövidebb-hosszabb időre ide zárják a válni készülő párokat. Nem véletlen, hogy 300 év alatt egyetlen válás történt a feljegyzések szerint!

Segesvár a százsok vidékének egy igazi gyöngyszeme óratornyával, girbe-görbe utcáival, hosszú-hosszú lépcsősorával.

Szászfehéregyháza mai hírét III. Károly brit uralkodónak köszönheti, aki itt, ebben az aprócska faluban, a csodálatos középkori erődtemplom közelében vásárolt házat

Kiemelt szerepet kapott az 1848/49-es katonai események ismertetése, és a hősökre való emlékezés Petőfi Fehéregyház határában található emlékhelyénél.

Késő este érkeztünk a hegytetőn lévő szállásunkra, ahonnan – másnap reggel tapasztalva - gyönyörű kilátás nyílt a környező dombokra, völgyekre, tanyákra, legelőkre, szóval igazi erdélyi táj vett minket körül!

 

Negyedik nap

 

Helyi székely idegenvezetőinknek köszönhetően kirándulásunk két legemlékezetesebb napja következett. Jó értelembe vett igazi huszonéves kópék (csavaros észjárású, vicces) ők. Mindig volt valami érdekes történetük pl. egy-két sikeresen túlélt medvekaland.

Délelőtt nyitott terepjárókra szállva a székelyek, és egyben a kárpát-medencei magyarság összetartozását jelképező Hargitára utaztunk, ahol helyi székely vezetőnk mesélt történetükről, a megmaradáshoz nélkülözhetetlen konokságukról. A tetőn található emlékhelyen a sok szász, a világ minden pontjáról érkező magyarok által emelt kopjafák közt sétálva, éreztük a hely összetartó és megtartó erejét.

Útközben vezetőink bemutatták a terepjárók képességeit is: nem kerültünk ki egyetlen patakmedret, buckát sem. Sokak szerint igazi szafari volt…

Különösen maradandó élmény volt az ebédünk, melyet az erdő peremén egy tisztáson, a terepjáró motorházára terítve fogyasztottunk. Minden felvágott, sajt és kenyér házi készítésű volt (Igazi vegán mentes övezet)

Délután az Ezeréves Határon, a történelmi Magyarország legkeletibb pontján mesélt helyi csángó vezetőnk történetükről, a hely jelentőségéről, honvédeink hősi ellenállásáról a 2. világháború alatt.

 

Ötödik nap

 

Programunk első állomása egy hegyi esztena, azaz pásztorszállás volt. Útközben felvettük testvériskolánk (Salamon Ernő Gimnázium) diákjait, akikkel együtt töltöttük a napot.Vendéglátóink bemutatták a juhok fejésétől kezdve a sajtkészítés minden lépését. Itt tapasztalta meg az ember, mennyi munka eredménye az asztalunkra kerülő étel, melyhez hasonlót egyetlen élelmiszerlánc üzletében sem lehet kapni. Ebédre pazar juhtúros puliszkával vendégeltek meg minket, melyet az utolsó morzsáig jóízűen elfogyasztottunk. Eszembe jutottak az iskolai menza konyhásai. Hogy örülnének ennyi tisztára törölt tányérnak!

Nehéz szívvel kerekedtünk fel, mert erősen marasztalt a susogó fenyves, a harapnivaló levegő, a közeli patak csobogása, de már vártak minket a völgyben a lovaskocsik, hogy segítségükkel megismerjük Csíkszenttamás környékét. A kocsit hajtók feltétlenül emlékezetessé akarták tenni utunkat, ezért néha igen görcsösen kellett kapaszkodnunk, hogy maradjunk.

A nap zárásaként felsétáltunk csíksomlyói nyeregbe, ahol Pünkösdkor a keresztény magyarság sokasága gyűlik össze közös ünneplésre. Az osztály egyik diákja mesélt a pünkösdi búcsú személyes élményeiről.

 

Hatodik nap

 

Ez már hazautunk első napja volt. Autópálya hiányában fárasztó út állt előttünk. AParajdon történt katasztrófa miatt ki kellett hagynunk az út egyik igen látványos programját: a Sószoros meglátogatását. Sajnos navigációs hiba miatt Bözödújfalut sem tudtuk felkeresni, melynek elpusztítása a román diktatúra magyarellenességének jelképévé vált

Farkaslakán megtekintettük a 20. századi magyar nyelvű irodalom egyik kiemelkedő alakjának, Tamási Áronnak szülőházában kialakított múzeumot. A bájos parasztportát szemlélve fáj különösen az a pusztítás, mely a 20. század második felében, a kommunista országokban kivétel nélkül megtörtént: a régi parasztházak ledózerolása, és helyére jellegtelen kockaházak építése.

Este, szállásunk elfoglalását követően egy esti séta keretében megismerkedtünk Kolozsvár belvárosával. A részletesebb ismerkedést másnapra terveztük….

 

Hetedik nap

 

Sajnos csak eddig tartott ki a szerencsénk. Reggel még helyi vezetővel meg tudtuk nézni a Házsongárdi temetőt, Erdély panteonjának is nevezett kegyhelyet. Sok nemes, tudós, művész tragikus történetét ismertük meg. Ezt követően a ránk törő zivatar átáztatta ruháinkat, és ezzel átírta programunkat is: A részletes ismerkedésből csupán egy buszos városnézés lett. de így is megértettük, miért nevezték a települést évszázadokon keresztül „kincses” Kolozsvárnak.

Budapest felé véve utunkat megkezdődött a rengeteg élmény feldolgozása: ott hallott anekdoták, vicces helyzetek, nagyszerű találkozások felidézése …..