Múzeumok Majálisa
18. alkalommal rendezte meg a Magyar Nemzeti Múzeum a Múzeumok Majálisát. Budapest kiemelt kulturális fesztiválján újra közel 100 múzeum mutatkozott be a Múzeumkertben. Az itt megjelenő múzeumok azokat várták, akik szerettek volna egyetlen helyszínen megismerkedni a programjaikkal, kiállításaikkal A kétnapos, ingyenes rendezvény megújult külsővel, kibővült tartalommal, ismeretszerzési lehetőségekkel, szórakoztató programokkal várta látogatóit. A majális kiemelt zenei eseménye a színpadon fellépő Jamie Winchester zenekar, az Akkezdet Phiai, a Szekeres & Barbaró Wurlitzer Band és a Budapesti Történeti Múzeum szervezésében az Üllői Úti Fák és az Ági és a fiúk volt.
A Veres Pálné Gimnázium nagyszámú önkéntessel vett részt a változatos és izgalmas programokban. Néhány élmény a Majálisról:
„Én a Flashmob programban (2013.május 10.) vettem részt osztály és évfolyamtársaimmal. Fél 4-re kellett a múzeumba mennünk, ahol megbeszéltük a „villámcsődület” menetét; ki mit mond, hogy álljunk stb. Kaptunk sapkát is, amit az esemény alatt a zsebünkből kihúzva fel kellett csapnunk a fejünkre, így jelezve, hogy együtt vagyunk, és nem csak úgy kiabál egy rakás tizenéves. Először a Vörösmarty térre indultunk, mellékutcákon keresztül, majd mikor már közel értünk a térhez megálltunk és hármas-négyes csoportokba rendeződve indultunk tovább a térre. Nem feltűnősködtünk, elvegyültünk a tömegben: nézelődtünk, beszélgettünk. A jelenet a következőképpen zajlott egyébként mindenhol: Egy XIX. századi angol férfi besétál a térre és látványosan elkezd unatkozni: „Hát nincs semmi érdekes program a közelben?”. Mi pedig rávágjuk, hogy „Dehogynem”. Majd az úr érdeklődést mutat, mi pedig elkántáljuk, hogy hol és mikor lesz a rendezvény, egy kört alkotva az angol fiatalember körül (fejünkön a sapkákkal). Végül annyit mond „Vezessetek”, belekarol az egyik önkéntes szervezőbe, mi pedig utánuk indulunk sorban.
Ezt a jelenetet minden téren eljátszottuk (Vörösmarty, Mikszáth, Deák, és Kálvin), de egyre jobban ment, hiszen egyre jobban oldódtunk fel. Közben persze volt egy kis változtatás; mi is invitáltuk a nézelődőket a Múzeumok Majálisára, sapkánkat lengetve, „Gyertek ti is!” felszólítással indultunk tovább a helyszínekre. A Vörösmarty téren, azt hiszem, nem reagáltak annyira az emberek, érdeklődve néztek, de túl későn esett le nekik a tantusz, hogy mit is szeretnénk, és az is igaz, hogy a külföldiek meg nem értették. Viszont a Kálvin téren nagyon sokan fotóztak, a többi téren pedig mosolyogva figyeltek minket, egy helyen meg is tapsoltak.
Személy szerint nagyon élveztem, hiszen nem komoly iskolai programnak tűnt, hanem bulinak, amiben együtt veszünk részt. Szerintem a többiek is így voltak ezzel, aki pedig nem is annyira élvezte - soha vissza nem térő alkalom -, legalább büntetlenül kiabálhatott nagykorú felügyelet alatt.” (Bróz Alíz 9.b)
„Már szerintem mindenki hallott a május 10.-11.-12.-én rendezett Múzeumok Majálisáról. Pénteken csupán szórólapozni lehetett, vagy Flash mob-on részt venni. A Flash mobozásra jelentkeztem, mert érdekelt, hogy milyen is ez. Ennek a lényege az volt, hogy Ádám (az egyik szervező) 19. századi ruhában megjelenik az adott téren járkálva, mint aki nagyon unatkozik (eközben mi segítők elvegyültünk a járókelők között). Unatkozását szavakba önti, majd megkérdezi, hát senki se tudna neki programot ajánlani? Mi persze felcsapva a Nemzeti Múzeumos sapkát, rögvest ajánlottuk neki a Múzeumok Majálisát a Nemzeti Múzeumok kertjében. … Ez a nap leginkább a reklámozásról szólt, hogy minél több embert csődítsünk a programra (ami persze sikerült is J). Bár én személy szerint a Flash mobot úgy ismertem, mint amikor egyvalaki táncolni kezd zenére, a többiek pedig adott időre beszállnak, így alkotva egyszerre táncoló tömeget, őszintén mondom, hogy felszabadító volt tereken ordibálni, mindezek mellett kimondottan jó volt a hangulat. Ráadásul mázlinkra ingyen Pepsit osztogattak a Kálvin téren, így jókor voltunk jó helyen.
A szombati napon nem voltam, ám a vasárnap felemelő volt. Bár fél tízre kellett mennem, már 8:45 kor ott voltam, gondolván, hátha kell segíteni. kellett is. Mindenki barátságos volt, kedves, ráadásul az őrök sem úgy néztek ránk, hogy „Ki ez a gyanús alak?”, hanem úgy, mint akik vele együtt tolják a ”műszakot”. Mint dolgozók, ingyen bemehettünk bármilyen fizetős kiállításra. Ezen a napon a feladatom az volt, hogy a főlépcső tetején igazítsam útba a tévelygőket, amilyen nyelven csak tudom. Mondanom sem kell, hogy nem csak magyarok jöttek, hanem franciák, spanyolok, olaszok, angolok, németek is egyaránt. Féltem, hátha nem tudom megértetni velük, hogy merre van, amit keresnek, ám nyelvtudásomat nagy gesztikulálásokkal és mutogatásokkal kiegészítve, egész jó munkát végeztem, mindemellett ők is jó kedvvel távoztak.
A munka után vidáman vetettem bele magam a bódék sokaságába a Múzeum körül, melynek nagysága hihetetlen volt, csupán fél órába telt, míg átszaladtam rajta. Ezután elköszönve a segítőkész szervezőktől távoztam egy fantasztikus élmény, tapasztalat, na és persze 10 óra közösségi szolgálattal a zsebemben.” (Bányai Klaudia)
„Az első feladatunk a pénteki Flash mob volt. … Majd másnap már nem volt ilyen dolgunk, hanem csak szórólaposztás a környező térségben és néhány teddide-teddoda munka, ami csak minimális fizikai erőnlétet igényelt.
Az egész önkénteskedést összegezve: néha voltak olyan holtidők, amelyek alatt csak ültünk és vártunk arra, hogy adjanak nekünk munkát. Persze tudjuk, hogy nagyon nehéz dolog egy ilyen nagy rendezvény megszervezése. Viszont nagyon jól hasznosítottuk az osztálytársaimmal a "szüneteket", ugyanis egy rendkívüli fizika óra részesei voltunk.” (Berecz Nóra 9.d)
