Október 17-én ünnepelték az iskola negyedszázados fennállásának napját. Nagyon sok vendég és küldöttség jelezte érkezését, a szervezőbizottság pedig bajban volt, mert a díszterem szűknek bizonyult. Az alapító jövőbe látó, merészen bizakodó felszólítása ma is jelmondatunk lehet.

„Bontsátok le a falat! Hisz oly szépen növekszik intézetünk, hogy mindég szükség lesz egy tágasabb teremre.”

Újraindították a tanítóképzést, az intézet falai között tartják az első tanítónői képesítő vizsgát a képezde négy osztályát elvégzett növendékei számára.

Megnyílik az intézet felső tanfolyamának III. osztálya, mivel „a felső osztályban a tantárgyak túlságosan fel voltak halmozva s éppen e miatt nem fordíttathatott elég idő az idegen nyelvek elsajátítására”. E III. osztály növendékei a tanév befejeztével az „állami tanítónői vizsgálatot” teszik le; az intézet így 11 évfolyamossá.

A fájdalom lesújtotta a családot, és ezen felülemelkedve született meg anyában és lányában, Rudnayné Veres Szilárdában az elhatározás, hogy Józsi emlékére saját iskolaépületet építtetnek. „Alapítványt teszek drága unokám emlékére, arra, hogy intézetünknek saját otthona legyen.”

Ezért megvásárolták a Zöldfa utca 36. szám alatti telket, ahol korábban Vitkovics Mihály háza állott.

A Nőképző Egyesület hangversenyeinek jövedelmét a tiszai árvíz által tönkretett Szeged újjáépítésére ajánlotta fel.

 

Április 5-én Erzsébet királyné meglátogatta az intézetet. “...mindent megnézvén s minden felől kegyteljesen kérdezősködvén, végül teljes megelégedését fejezé ki...a tapasztaltak felett.”